Nem vállalna akármit

Pokorni Zoltán nem híve a csúcsminisztériumoknak

Kiss A. János
2010-03-03 07:56   Utolsó módosítás: 2010-03-03 08:39
e-mail
Megosztás az IWIW-en Megosztás az TWITTER-en Megosztás

Pokorni Zoltán kedden délután „beugrott" Tótkomlósra. Beszélgetett dr. Garay Rita polgármesterrel, majd megtekintette a Jankó János Általános Iskola és Gimnáziumot. No meg interjút adott számunkra.

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke, Budapest XII. kerületének polgármestere - egy kis kitérőt téve - március 2-án egy kis időt Tótkomlóson töltött.

P1225159_m__solata.jpg (s)
Pokorni Zoltán

- Nemrégen járt ezen a vidéken. Orosházán akkor oktatási témában találkozhattunk Önnel. Ez az út is erről szól?

- Ez már a kampány része - mondta Pokorni Zoltán. - Pár hete Dancsó Józsi barátomat jelöltként mutattam be. Most erre járva Feri (Takács Ferenc tótkomlósi alpolgármester - a szerk.) kérte, hogy álljunk meg. Még nem találkoztam az ország legfiatalabb és legcsinosabb polgármesterével, a tótkomlósi Jankó János iskolát sem láttam. Tótkomlóson kétszer is jártam már, de azok amolyan esti politikai fórumok voltak.

- Gondolom, reggelig tudna beszélni róla, de talán pár mondatba is belesűríthető: ha a Fidesz alakíthat kormányt, terveznek-e lényeges, de legalább karakteres változtatást a közoktatásban és a felsőoktatásban?

- Néhányat említek a számtalan tennivaló közül. Jóval nagyobb állami szerepvállalásra van szükség minkét területen. Egy példa a közoktatás helyzetére: nyolc éve a költségvetés egy elsős gyerek után 185 ezer forintot adott. Ennek az összegnek most több mint háromszázezer forintnak kellene lennie a pénzromlás miatt. Január elsejétől változtak a normatívák: ez az összeg most százharminckétezer forint... Az állam tolja le magáról az óvodák, iskolák fenntartását, az önkormányzatok kénytelen-kelletlen vállalnak nagyobb szerepet, s próbálják életben tartani ezeket az intézményeket. Ha már nincs más, akkor átszerveznek, bezárnak. Az elmúlt nyolc esztendőben kétezer-négyszáz iskolával történt ilyen. Ebből ezerháromszáz ellátási hely szűnt meg. Ez így nem folytatható. Olyan finanszírozási rendszert dolgoztunk ki, mely a béreket garantálja, s a béreken keresztül finanszírozza az oktatási rendszert. Ez csaknem a duplájára növeli a központi költségvetés, az állam szerepvállalását.

- A pedagógusok helyezte miként alakul?

Ne kaphasson családi pótlékot, aki nem járatja iskolába a gyerekét. 

- Az ő helyzetük mára tűrhetetlenné vált. Ez a pálya nem vonzó, nem ad méltó megélhetést, sem tekintélyt a dolgozóinak. Ha ezt nem rendezzük, semmilyen oktatáspolitikai programot nem lehet megoldani. Erre dolgoztuk ki a pedagógusok életpályamodelljét. Fontos a nevelés tereinek megerősítése. A kitüntetett nevelési színterekre is vonatkozik ez: a sportra, szakkörökre, kirándulásokra, énekkarokra, színjátszó körökre gondolok például, ahol a gyerekek a közös cselekvést tapasztalhatják meg. Ezeket újra kell teremteni. Ezek látszólag „luxuscikkek", pedig nagyon is fontosak: a szeretetet, a szolidaritást, a becsületet például ezekre a szintekre lehet átadni. Nem lediktálni, megtanulni kell a gyerekeknek, hanem át kell éreztetni velük. A mai gyerekek legnagyobb gondja a magányosság. Ezen kívül például korrigálni kell az osztályzást, az évismétlést, az érettségi, a felvételi vizsgák szabályozását. Át kell alakítani a tanárképzést.

- S mi lenne a felsőoktatásban?

- Ott is nagyobb szerepet kell vállalnia az államnak. De jóval óvatosabban érdemes hozzányúlni ehhez. A felvételit erősítenénk a kétszintű érettségi tényleges megvalósításával. A pedagógusképzésben tehát jelentős átalakításra van szükség: túl sok fiatalt veszünk fel oda, olyanokat is, akik egyáltalán nem akarnak tanítani. Szeretnénk, ha csak a közoktatási feladatok végzésére készítenék fel a hallgatókat. S hogy jóval ösztönzőbb legyen az e pályára felkészülés, jelentős ösztöndíjjal kell a legtehetségesebbeket idecsábítani. Finnországban egy évtizeden belül látványosan javították a pedagógusok munkájának színvonalát, megbecsültségét.

- Jól értem: az önök elgondolása sem feltétlenül négyéves időtávban való megoldást jelent?

- Van néhány olyan teendő, mely akár egy-két héten belül megoldható. Például: ne kaphasson jogosítványt, akinek nincs meg a nyolc általános iskolai végzettsége; ne részesülhessen családi pótlékban, aki a gyerekét nem járatja iskolába. A feladatok többsége több évnyi munkát kíván - és sok pénzt. A pedagógus életpályamodell is ilyen, de ennek forrása most még nem áll rendelkezésre. Lehet, hogy jövőre sem lesz meg teljesen.

- Amikről beszéltünk, mind programelemek. Várható, hogy a kampányfinisre letesznek az asztalra egy formális, átfogó választási programot?

- Egy éve már elkészült ilyen. Április 12-én fogadjuk el a program egy következő, még inkább kimunkált szintjét.

- Ha Fidesz-kormány alakul, s felkérik rá, vállal központi államigazgatási szerepkört?

- Ez nagyon sok mindentől függ. Attól is, hogy milyen lesz a kormány szerkezete. Szóba kerülnek nagy csúcsminisztériumok. Ilyenben én nem látom a magam helyét. Ha van önálló oktatási misztérium: abban igen.

- Békés megyében most megkerülhetetlen annak megkérdezése: mit szól Kövér László Békés megyét érintő, elhíresült mondatához? Hallott róla?

- Valamit hallottam. Én nem a mondatokkal, hanem a gondolatokkal foglalkoznék. S a gondolatok arra figyelmeztetetnek, hogy változtatni kell, mert ha így megyünk tovább, akkor nem csak Békésben, hanem az egész országban kilátástalan lesz a helyzet.

 P3025673_m__solata.jpg (x)
Pokorni Zoltán dr. Garay Ritával

 

 


Betöltés
2010-03-03 07:56   Utolsó módosítás: 2010-03-03 08:39

Hozzászólások (14) Szóljon hozzá ön is!

14.kiralylany2010-03-07 07:31:44

Majdnem lemaradtam a témáról.
A tótkomlósi honlaponl olvastam Nédó Géza új nevét: "komlósi kikeró".
Nagyon JÓ!
Erről az eseményről írt valamit a komlósi kikeró?
Nagyon kiváncsi vagyok a véleményére.
Ő mint a kultúrában jártas személy (zenekarban játszott és ismert egy könyvtárost) joggal formálhat véleményt a kérdésben.

13.reformata2010-03-05 20:31:16

Tisztelt Nédó Úr!
Ha hatalomra kerül a Fidesz, elsősorban béke lesz.
Megszűnik az a hivatalosan gerjesztett, a magyar állampolgárokat egymás ellen uszító ellenségeskedés, amit eddig a kormány és az MSZP-SZDSZ bűnbanda szervezett.
Új alapokra helyezik a gazdaság működését, miként azt tették 1998-2002. között.
Most viszont lesz számonkérés is és a tolvajokat leleplezik. Ha a tolvaj jobboldali azt is!
Jobb lesz a nyugdíjasnak, ha teljesít a gazdaság, jobb lesz a munkával jövedelemhez jutóknak. Talán a népességfogyász is lelassul vagy megfordul, de ehhez erős, itthon és külföldön elismert, becsült vezetésre van szükség, nem pedig búűnözőkre és hazudozókra.

12.hajjakend2010-03-04 19:41:27

A kommunisták most készülnek beülni a hatalomba. Ha valaki kitiltaná őket a fityeszből, az megszünne pártnak lenni.

11.hatszázhatvanhat2010-03-04 14:35:08

Már a Kossuth téren is sértettek törvényt ezek a senkiháziak a kishitler-kisducséval az élen.
Nekik mindent szabad?!

10.MerivaD 2010-03-04 13:50:17

Keller a te barátod. Ő jó a feljelentésekben.

9.MerivaD-nak2010-03-04 11:41:27

Ha törvényt sértünk, feljelentenek aszt majd jönnek a jogászok és elintézik, mondta a Vezér.

8.A másik Hrabovszki2010-03-04 11:33:17

Az egyik III/III háttérel, a másik meg megélhetési politikus.
Ez kell nekünk?

7.MerivaD 2010-03-04 10:29:37

Legújabban Sasszem!

Mit hablatyolsz már megint össze-vissza? Kiborítod a kukát és ontod a gyűlölködést összefüggéstelenül. Az első hozzászólást is te követted el kívülálló néven.
Butaságokat beszélsz, az oktatási intézményben való kampányolásról.

Vigyázz! Ennyi gyűlölködés megemeli a vérnyomásodat, piros lesz a fejed és az már messziről is látszik. Nem tudsz elbújni, mint itt. Azután sipákolhatsz a neked nem tetsző turulmadárról, meg arról, hogy mi lesz itt!?

Vajon mi lesz itt, ha ezek a bukott kommunisták, bocsánat, szocialisták eltűnnek? Jajj lesz nekünk! :-)

6.Sasszem2010-03-04 09:10:58

Kissjancsi újabb kampány fotója Ritácskáról, aki végzett jogászként biztos tudja, hogy kampányolni oktatási intézetben nem lehet. A III/3 ügynök kisfia volt kormánytagként a kormányülésről jkv. sem vezettek. A turul szobor is a tiltó döntések ellenére még áll. Vajon mi lesz itt ha ezek hatalomra kerülnek !?

5.citrom2010-03-04 02:58:06

Az igazságtól kivülálló Nédó Géza valóban hallgasson.
Itt kultúráról és művelődésről, műveltségről van szó és ezekben a témakörökben neki nem kellene véleményt nyilvánítani.

4.bobo2010-03-03 21:07:11

Fiuk letelt a műszak mehetek aludni.Majd holnap tovább szidhatyátok a fideszt.(mid a négyen)

3.Takarodó2010-03-03 20:50:23

kivülálló!

Mi a fenén állsz kívül? Magadon? Vagy aza eszed hagyott egyedül?

2.Oháza2010-03-03 19:22:39

Hajrá Fidesz, hajrá Pokorni ! \"Kivülálló\" pedig ne szóljon bele a nagyok dolgába !!! Ennyi !!!

1.kivülálló2010-03-03 10:13:07

Pop corni!
Apu 3/3-as ügynök,te bukott miniszter,a pártod lúzer,b.megyében pedig semmi keresnivalótok nincs,mert hiánycikk a motorcsónak!
Ennyi!

Szóljon hozzá ön is!



Ezt írja be: péntek

További játékok 249680 Ft értékben »
1 / 9 oldal
 
Cikkek

Legfrissebb Népszerű
Legújabb Vitatott

Hozzászólások
 
hirdetés
Juventus Rádió Imédia